Haliii!
Amint látjátok, elkészült az új dizi. Rachel McAdams-szes lett és szerintem  nem is lett annyira rossz.
Mivel most minden középiskolában érettségi szünet van, ezért én Beámmal visszatértem egy kis nosztalgiára a régi sulimba. Minden olyan volt, mint amikor elballagtunk tavaly júniusban. Csak az ajkat cserélték ki. Beültünk matekra, magyarra a 8.a-hoz, meg az 5. osztályba töri órára. Vicces volt:D!
Aztán elslattyogtam Beámmal egy darabig, de bementem mamámhoz a patikkába, úgyanis ő gyógyszerész. Angolossan teáztunk, mégpedig tejjel - nagyon finom, próbáljátok ki, de ne gyümölgyteával, hanem earl greyjel vagy zöld teával és ne tegyyetek hozzá édesítőt se (akarom mondani cukrot) , én édesítővel iszom a teát, mert cukorbeteg vagyok. 
Aztán papámmal megebédeltem a Fekete Gyémánt nevű étteremben, ahol egész jó kaják vannak. Májgaluska levest ettem, meg zöldséges tésztát. Púposra ettem magam. - .-
Ma mentem volna énekre is, de lemondtam. Így most itthon vagyok.
Ma egész nap olyan Rebeccás hangulatom volt... lehet, hogy a következő dizi Rebeccás lesz.

Jah, ez a tenapi szerzeményem, olvassátok el, lehet, hogy lesz folytatása is.

Rebecca – A Manderley-ház asszonya

1. fejezet
1. rész: A nagy találkozás Monte Carloban

Gyönyörű napsütéses  nap volt, amikor Monte Carloba érkeztem Mrs. Van Hoperrel. Mrs. Van Hopper a munkaadóm és már negyedik éve dolgozom nála, mint társalkodónő. Az amerikai dáma és én egy fényűzően pompás helyen, a Grand Hotelben szálltunk meg.
A hotel csodálatosan szép volt, a textilek, a falfestmények és még a dekoráció is csodálatosan illett egymáshoz. A hallban egy hatalmas festmény a tengerről és a partvidékről valamint ülőkék, amiknek bársonyos piros borításuk volt. A helyiség halvány barnára volt mázolva és három hatalmas ablaka volt melyen át a tengerre lehetett kilátni. Az ablakokat nehéz, súlyos bíbor színű függöny takarta. Néhány cserepes virág is árválkodott, hol itt, hol ott.
Az én szobám sárgás színű és 2 kisebb ablaka van, az öbölre néz. Itt lenge és könnyű csipkefüggönyök vannak és egy hatalmas ágy középen.
Miután elhelyezkedtünk és kicsomagoltunk, egy rövid sétára indultam, hogy felfedezzem az ismeretlent.
A szellő lengedezett, a Nap pedig melegen sütött. Szeretem a természetet és az ismeretlen tájakat. Ezért is örülök, annak, ha egy új helyen találom magamat. A tenger mély kék színe, a sirályok hangja különös érzéssel töltött el. Nem rossz érzéssel, amit akkor éreztem azt nem tudom elmagyarázni.
Órákat bóklásztam az öbölnél, a sziklák között és észre sem vettem, hogy már este hét óra van. A szél feltámadt, hidegen zúgott, süvített. Egyszerre minden, olyan barátságtalan és kihalt lett. Siettem vissza, az eső is szemerkélt már.
Mikor a hotel halljába értem, Mrs. Van Hopper a kisasztalnál ült és egy fiatal úriemberrel beszélgetett. Nem ismertem, még nem találkoztam vele soha eddigi életemben. A fiatalember kék zakót viselt, amibe a monogramja volt belehímezve, mégpedig egy M és egy W betű. Élére vasalt fehér szövetnadrágja és fehér ingje arról árulkodott, hogy egy komoly angol lord áll itt velem szemben. Mrs. Van Hopperhez léptem és elnézést kértem tőle késésemért. Az úr pedig ragaszkodott hozzá, hogy csatlakozzam és foglaljak helyet közöttük. Amint leültem bemutatkozott és kézen csókolt.
- Lord Maxim de Winter vagyok. Igazán örvendek.
- Én is örvendek Mr. De Winter. – válaszoltam neki.
Maximnak barna haja és kék szeme volt. Őszintén szólva semmiben sem hasonlított az angol úriemberekhez, akikből hiányzott az emberség. Maxot úgy ismertem meg, mint egy közvetlen és figyelmes embert. Nem sokáig maradhattam, Mrs. Van Hopper a következő pillanatban felküldött, hogy ne legyek útba.
Miközben lefekvéshez készülődtem Mr. De Winteren gondolkoztam. Valami miatt úgy éreztem, mintha régóta ismerném. Este beszélt a hazájáról, a tengerparton fekvő Manderleyről.
Ezen a napon eléggé elfáradtam. Valószínűleg az utazás teszi, így lepihentem és hamarosan álomba merültem. Képzeletben Manderleyben jártam, az ősi birtokon. Bejártam minden apró zugát.

Egyébiránt pedig BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK VÁGÓ BERNADETTNEK, az OPERETTSZÍNHÁZ MŰVÉSZNŐJÉNEK!
Puszi!

Hát hali-gali!
Ez az első bejegyzésem.
Ma tulajdonképpen nem történt semmi különös velem.
Reggel mentem nulladikra, mert mise volt a katekumeneknek...és én két drágámnak is a kezese vagyok, ők nevezetesen Dody és Klarisszamijja:D Szóval felszálltam a 06:20-as veszprémi buszra és lélekben készültem a hosszú napra. Aztán a balatonfűzfői elágazónál egy állat autós kihajtott a busz elé és a sofőr hirtelen fékezett. Majdnem ütköztünk...(AUTÓSTALÁLKOZÓ :D) Na mindegy...túl voltunk a misén. Első órám töri volt szeretett történelemtanárunkkal...én személy szerint imádom a töri órákat, mindig van valami vicces, amit éppen elsüt a Bácsi (Bácsi alatt értsd Attila bácsit, a töri tanárom). Lett volna ma úszásom is (GYŰLÖLÖM), de nem jött össze, mert vércsapolásra kellett mennem - hát, ez sem volt jobb. Mindegy, mert így előbb hazaértem. Tancsiztam is a holnapi angol dogára. Hála égnek több nem volt, a Dante életrajzot már megcsináltam Hétfőre. Aztán még előadtam papának meg anyunak az Egy bizonyos Rudolf című számot Bereczki Zoli és Szinetár Dóri Duett Karácsony című albumáról, mert papa azt mondta nem ismeri. Rögtönöztem hozzá koreográfiát is:D Muszáj volt....még hogy nem ismeri!?
Egész délután Sherlock Holmes-szos hangulatom volt, még most is az van, úgyhogy a dizi is Holmes-szos lett. Még nincs teljesen kész. Azért igyekszem...mármint befejezni az oldalt. Most elballagok Jóban Roszbant nézni. Meg persze Grace Klinikát!! Holnap jövök és remélem lesz valami izgi dolog, amiről beszámolhatok. meg persze befejezem legalább a dizit.
Szép jóéjszakát!