Romyy világa - Ahol most Ellen Pompeo küld feléd egy mosolyt

                           

 

FŐOLDAL

Az ígéret olyan, mint a kenyér - azt is meg kell szegni

2010.04.13. 20:15, Romyy
Az első bejegyzés...

Hát hali-gali!
Ez az első bejegyzésem.
Ma tulajdonképpen nem történt semmi különös velem.
Reggel mentem nulladikra, mert mise volt a katekumeneknek...és én két drágámnak is a kezese vagyok, ők nevezetesen Dody és Klarisszamijja:D Szóval felszálltam a 06:20-as veszprémi buszra és lélekben készültem a hosszú napra. Aztán a balatonfűzfői elágazónál egy állat autós kihajtott a busz elé és a sofőr hirtelen fékezett. Majdnem ütköztünk...(AUTÓSTALÁLKOZÓ :D) Na mindegy...túl voltunk a misén. Első órám töri volt szeretett történelemtanárunkkal...én személy szerint imádom a töri órákat, mindig van valami vicces, amit éppen elsüt a Bácsi (Bácsi alatt értsd Attila bácsit, a töri tanárom). Lett volna ma úszásom is (GYŰLÖLÖM), de nem jött össze, mert vércsapolásra kellett mennem - hát, ez sem volt jobb. Mindegy, mert így előbb hazaértem. Tancsiztam is a holnapi angol dogára. Hála égnek több nem volt, a Dante életrajzot már megcsináltam Hétfőre. Aztán még előadtam papának meg anyunak az Egy bizonyos Rudolf című számot Bereczki Zoli és Szinetár Dóri Duett Karácsony című albumáról, mert papa azt mondta nem ismeri. Rögtönöztem hozzá koreográfiát is:D Muszáj volt....még hogy nem ismeri!?
Egész délután Sherlock Holmes-szos hangulatom volt, még most is az van, úgyhogy a dizi is Holmes-szos lett. Még nincs teljesen kész. Azért igyekszem...mármint befejezni az oldalt. Most elballagok Jóban Roszbant nézni. Meg persze Grace Klinikát!! Holnap jövök és remélem lesz valami izgi dolog, amiről beszámolhatok. meg persze befejezem legalább a dizit.
Szép jóéjszakát!

Még nincs hozzászólás.
 
LOG IN / OUT
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ROMMY...


Romyy vagyok, 16 éves. Ez az én világom, itt minden rólam szól. De milyen is vagyok? Kedves, szeretek nőiesen öltözködni. Imádom a színházat és a musicaleket. Twilight és Sherlock Holmes örült. Robert Pattinsont már nem is említem...de ha több kell, ismerj meg!

 
REPERTOÁR


01. ICH - én
02. KEDVENCEK - szeretem
03. EXTRÁK - neked
04. OLDAL - romyyvilag.gp
05. RED CARPET - főoldal

 
BEST FAVOURITE FRIEND

 
FEKETE JEGYZETFÜZET


Élvezni a nyári szünetet!!! És kiovasni a 15 kötelezőt + olvasónaplót készíteni belőlük. Valamint 10 memoritert megtanulni!

 
SZÍNPAD

Elite Affiltes cserék
20/20 hely szabad

 
KEDVENC VALAMIM

Most éppen nincs.

 
TOPLISTÁM


1. Supermassive Black Hole klikk
2. Chop and change klikk
3.
Eyes on fire klikk
4.
Bella's lulabby kilikk  / Remix klikk
5.
New Moon (The Medow) klikk
6.
 Megszokta Ő a nagy rajongást klikk
7. Rebecca klikk
8. Possibility klikk
Készült: 2010. augusztus 04. Szerda

 
CALENDARIUM

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-03-11
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU